„Kevés olyan expedíciós beszámolót olvastam, amely annyira részévé tudott tenni az eseményeknek, mint A Déli-sark foglyai. Éreztem közben a süvítő szél metsző hidegét, hallottam a jég ropogását, a hajótest utolsó reccsenéseit… Hiteles, emberi, megrázó… Köszönöm, hogy olvashattam.”
Gál József, a Szent Jupát és az Equator kétszeres földkerülő vitorlázója

Az 1914-es brit Birodalmi Transzantarktiszi Expedíció tagjai, miután hajójuk elsüllyedt, hónapokig sodródtak reményvesztetten a jégtáblákon, míg megannyi viszontagság után sikeresen megmenekültek. Alfred Lansing az expedíció még életben lévő tíz tagjával 1959-ben folytatott interjúk, a fennmaradt naplók és feljegyzések alapján írta meg lebilincselően izgalmas dokumentumregényét. A lélegzetelállító történet – melyet az expedíció ausztrál fotósának, Frank Hurley-nek szenzációs felvételei illusztrálnak – az emberi tudásvágy, elszántság és akaraterő megrázó erejű szimbóluma.

„Délután ötkor kiadták a parancsot, hogy mindenki hagyja el a hajót. Nemigen volt szükség parancsra, hiszen már mindannyian tudták, hogy ideje abbahagyni a kétségbeesett küzdelmet: a hajónak befellegzett. Senkit sem rendített meg a hír. Szinte közönyösen fogadták a vereséget. Túlságosan ki voltak merülve, semhogy keseregjenek rajta.A hatalmas külső erő lassan zúzta szét a hajótestet; nem egyszerre, hanem apránként törte össze. Ahogy az oldalának feszülő tízmillió tonnányi jég egyre jobban behorpasztotta, a haldokló hajó zokogva panaszolta fájdalmát. Bordái, eresztékei, roppant gerendái (köztük majdnem emberderék-vastagságúak is) recsegtek-ropogtak a kérlelhetetlenül fokozódó nyomás alatt, míg végül megadták magukat, és sortűzszerű ropogással elpattantak.
Frank Wild másodparancsnok bedugta a fejét a legénységi hálóba.
– Vége, fiúk – mondta halkan. – Ideje szedelődzködni.”