„Nagy-gődi Geődhy Dániel mikor délben hazanézett az egyetmről, két levelet talált a hónapos szoba asztaláná. Az egyik levél boritékján tenyérnyi piros pecsét diszlett a Geődhyek cimerével. Szólott pedig ez a levél a következőképpen: – Édes jó fiam! Örömmel olvastam ki legutóbbi leveledből, hogy szorgalmasan készülsz a szigorlatodra. Csak tanulj édes fiam, külömb ember lesz belőled, mint az apád. Csak sohse tiltakozzál, tudomá én, hogy igazam van. Lump voltam, könnyelmü ember voltam világéletemben. Ha engem be nem dobott volna a mindentudó Isten a Geődhyek közé, ma nem kellene leckeórákat adni az utolsó Geődhynek. Hej, ha nekem előbb megjött volna a jobbik eszem! Ha én most ülhetnék belé a régi dominiumba!” (moly.hu)
