Ez a regény nem arról szó, hogy a főhős megmenti a világot. Ebben a regényben nem tűnnek fel elfeledett, ősi hatalmak, nem dőlnek meg ősi birodalmak, nem derül fény ősi titkokra, és ősi relikviákról sem esik szó. Na jó, egy közepesen régi mágusrendet kiirtanak, és az utolsó túlélő valóban igyekszik rávenni a hőst, hogy tegyen ez ellen. De hogy is juthatna ilyesmire ideje, amikor fényes az éjszaka, szól a zene, folyik a bor, és oly gyakorta rákacsintanak szép hölgyek, amit kis túlzással lehet úgy érteni, hogy: „te csodás férfi, szívem szerint azonnal a karjaidba omolnék, hát ma este osonj be a palotánkba, ejtsd át a férjem, tégy magadévá, és utána ráadásul még a családi ezüstöt is elviheted!” Így ez a regény főleg arról szól, hogy a főhős fut, részben széplányok után, részben becsapott kártyapartnerek elől, vagy csak úgy spontán, a túlélésért. És rendben, egye fene, csekélyke szabadidejében valóban tesz lépéseket a világ megváltására, ami úgy-ahogy sikerül is neki.
