„Kérem az olvasót – írja Hegedüs Géza –, hogy ezt a regényt semmiképpen se tekintse afféle szabványos-szabályos történelmi regénynek, még ha teljes egészében bele is illeszkedik nemzeti történetünk oly fontos mozzanataiba, mint a hazai felvilágosodás szellemi áramlata és a Martinovics-per tragikus eseménysorozata. Két hőse – Őz Pál, a forradalmár és Ürményi József, a személynök – hiteles történelmi alak, s felsorakoznak mellettük a kor valóban élt és így élt, így halt fiataljai. És mégsem mondanám, hogy ez a történet, a Martinovics-féle mozgalom regénye, inkább azt, hogy regény a Martinovics-mozgalom korából, amely szeretne minél többet érzékeltetni, az olvasó számára személyes élménnyé tenni abból a kora hajnali világból, ábrándokból, indulatokból, törekvésekből, amelynek múltunk egyik legvonzóbb korszakává teszi a XVIII. század végső negyedét.
De még többet is kívánna a regény írója: érzékeltetni próbálta, hogy nemzedékének ifjúkorában mit jelentett ennek a felvilágosodott nemzedéknek felismert emlékezete.”
