Az ajándék: 12 életmento lecke - Új, bovített kiadás

Edith Eva Eger elsöprő erejű első könyve, A döntés azt mutatja be, hogy a szerző miként élte túl a koncentrációs tábort, miként dolgozta fel annak traumáját, és hogyan tudott lélekben is szabaddá válni. Az ajándékkal Eger olyan kézikönyvet nyújt át olvasóinak, amely szelíden bátorít bennünket mindazon gondolataink és viselkedésünk megváltoztatására, amelyek a múltban gúzsba kötöttek bennünket. A legrosszabb börtön ugyanis nem a nácik lágere volt, hanem az a börtön, amit Edith Eva Eger maga épített fel saját elméjében. A szerző bemutatja a leginkább bilincsbe verő érzelmi és lelki állapotokat - mint a félelem, a gyász, a düh, a titkolózás, a stressz, a bűntudat, a szégyen és az elkerülés -, valamint azokat az eszközöket, amelyeknek a segítségével megküzdhetünk ezekkel. Saját és pácienseinek életéből vett példák segítségével minden fejezetben egy-egy gondolatébresztő kérdést jár körül. Mélységes empátiával, lényeglátással és humorral megírt kötetében a szerző rámutat arra, mindannyian sérülékenyek vagyunk, és mindannyian ugyanazokkal a kihívásokkal nézünk szembe. Az ajándék bátorít és segít bennünket, hogy kitörhessünk az önmagunk építette börtönből, feldolgozzuk traumáinkat és élvezzük az életet.

1140191069

11.99 In Stock
Az ajándék: 12 életmento lecke - Új, bovített kiadás

Az ajándék: 12 életmento lecke - Új, bovített kiadás

by Edith Eva Eger

eBook

$11.99 

Available on Compatible NOOK devices, the free NOOK App and in My Digital Library.
WANT A NOOK?  Explore Now

Related collections and offers

LEND ME® See Details

Overview

Edith Eva Eger elsöprő erejű első könyve, A döntés azt mutatja be, hogy a szerző miként élte túl a koncentrációs tábort, miként dolgozta fel annak traumáját, és hogyan tudott lélekben is szabaddá válni. Az ajándékkal Eger olyan kézikönyvet nyújt át olvasóinak, amely szelíden bátorít bennünket mindazon gondolataink és viselkedésünk megváltoztatására, amelyek a múltban gúzsba kötöttek bennünket. A legrosszabb börtön ugyanis nem a nácik lágere volt, hanem az a börtön, amit Edith Eva Eger maga épített fel saját elméjében. A szerző bemutatja a leginkább bilincsbe verő érzelmi és lelki állapotokat - mint a félelem, a gyász, a düh, a titkolózás, a stressz, a bűntudat, a szégyen és az elkerülés -, valamint azokat az eszközöket, amelyeknek a segítségével megküzdhetünk ezekkel. Saját és pácienseinek életéből vett példák segítségével minden fejezetben egy-egy gondolatébresztő kérdést jár körül. Mélységes empátiával, lényeglátással és humorral megírt kötetében a szerző rámutat arra, mindannyian sérülékenyek vagyunk, és mindannyian ugyanazokkal a kihívásokkal nézünk szembe. Az ajándék bátorít és segít bennünket, hogy kitörhessünk az önmagunk építette börtönből, feldolgozzuk traumáinkat és élvezzük az életet.

Product Details

ISBN-13: 9789635721160
Publisher: Open Books
Publication date: 09/21/2021
Sold by: PUBLISHDRIVE KFT
Format: eBook
Pages: 208
File size: 2 MB
Language: Hungarian
From the B&N Reads Blog

Customer Reviews