„Az eredeti kéziratban volt egy „titkos” napló, amit később, amikor az első kiadáshoz leadtam a könyvet, kivettem, mert tartottam tőle, hogy túl sok szereplője van a regénynek. Azonban az olvasóim – úgy tapasztaltam – szeretik a sok szálon futó történeteimet... Ezért most, közel hat évvel az első kiadás megjelenése után úgy döntöttem, hogy a Bangkok, tranzit új kiadásában benne hagyom ezeket a korábban kivett naplótöredékeket, és három rövid, extra epizódot is, amelyek az első kiadásban nem szerepeltek.” – Fejős Éva
Bangkok – ölelő, forró, egzotikus város, ahol a múlt és a jövő összekapcsolódik, és ahol bármi megtörténhet... és meg is történik. Hét ember sorsa keresztezi egymást ebben a metropoliszban. Hét ember, hét kereső, akiknek ez a város talán az utolsó állomás. Vagy az első egy új élet felé?
A sikeres üzletember, a körülrajongott fotómodell, az örök outsider férfi, a családanya, aki hirtelen elveszít mindent, a kiváló orvos, aki nem tudta megadni azt, amire a nő vágyott, egy madám, és a kiskorában örökbe fogadott bájos lány. Miért éppen ők heten? Miért érkeztek egy időben Bangkokba? Hihetünk-e a véletlenekben?

![Bangkok, tranzit](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Bangkok, tranzit
355![Bangkok, tranzit](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Bangkok, tranzit
355Product Details
ISBN-13: | 9789638982780 |
---|---|
Publisher: | Erawan Könyvkiadó |
Publication date: | 12/18/2013 |
Series: | Bangkok, tranzit |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
Pages: | 355 |
File size: | 676 KB |
Language: | Hungarian |