„Nyugtalanul, félőrülten, hol egészen magamon kívül, hol azonnal készen arra, hogy meghaljak a gyöngeségtől, szegény fejem tele volt ezerféle gondolattal, apám, anyám, testvérem gyilkos lemészárlásával, a csúf bulgár katona szemtelenségével meg késszúrásával, szolgaságommal, szakácsnéságommal, bulgár kapitányommal, csúnya Don Issacharommal, gyalázatos inkvizítorommal, Pangloss doktor felakasztásával, a hármasszólamú Miserere-vel, miközben kegyelmedet fenekelték, és főképpen azzal a csókkal, amelyet egy spanyolfal mögött adtam kegyelmednek azon a napon, amikor utoljára láttuk egymást. Magasztaltam az Úristent, hogy annyi megpróbáltatás után visszavezérelte hozzám. Az öregasszonyt megkértem, legyen gondja kegyelmedre, kísérje ide ebbe a házba, mihelyt lehetséges lesz. Megbízásomnak igen jól eleget tett; megértem hát azt a ki sem mondható örömöt, hogy ismét láthatom, hallhatom és beszélhetek kegyelmedhez. De már rettentő éhes lehet; nekem is megjött az étvágyam, először is hát vacsorázzunk meg.”
