„Hát így vagyunk. Az a jó, ami rossz. Az az értékes, ami nincs. Érdekes.
Mintha megint fogna az agyam. Mintha megint kezdenék megbölcsülni. Jaj,
csak el ne múljék ez az állapot! Nézzük csak! A világ szép. Szép, mert
vannak benne fák, és a fák szépek. A világ nagy. Nagy, mert a csillagok
nagyok, de a csillagok láthatóan kicsik, s a nagy csillagok azért
kicsik, mert messze vannak, s ha a világ nem lenne nagy, akkor a
csillagok sem lehetnének kicsik. A világ illatos. Illatos, mert vannak
benne virágok, és a virágok illatosak, tehát illatos a világ az illatos
virágoktól…”(Azután megdöglünk)
„Csöngetnem kell, a saját házamba becsöngetni. Hát ez megalázó kérem,
minden szempontból megalázó. Főleg ha valaki meglátja, hogy a saját
házamba be kell csöngetnem, mint egy… mint egy idegennek… vagy ami még
rosszabb, mint egy olyannak, akit kizártak a saját házából… Hát jó.
Becsöngetek. (Becsönget.) Semmi. És senki. Ezek nincsenek itthon.Nos,
azt nem firtatom, miért nincsenek itthon. Azt meg főleg nem, hogy hol
vannak ilyenkor. Felnőtt emberek, lehet dolguk, magánszférájuk, ugye,
azután elvannak valahol…”(Bevíz úr hazamegy, ha)
