Goethe-breviárium: A költo élete, muvei és igéi
„Ez a breviárium: kísérlet. Azzal próbálkozik, mint lehetne Goethe életének és művészetének nagy kincséből a mai magyar nagyközönségnek egy kis tájékoztatást nyújtani, nem abból a célból, hogy a világirodalom és emberi történet egyik legnagyobb mesterének a forrásoknál, saját írásaiban való tanulmányát, élvezetét pótolja, nélkülözhetővé tegye – hisz ez képtelen vállalkozás volna – hanem éppen ellenkezőleg, hogy emlékeztessen ennek szükségére, hogy mentől többekben kedvet ébresszen az emberi kultúra egyik örök, üde forrásának fölkeresésére.Mint általános tájékoztató, bevezető s útmutató nem lép föl azzal az igénnyel, hogy mentől több újat mondjon. Ez a Goethe-irodalom óriás és szakszerű munkássága után igen bajos is, de a kiadó és szerkesztő jelen céljával nem is fért volna össze. Így a szerkesztő inkább iparkodott a megbízhatóbb kutatás eredményének összefoglalására, bár helyenként eredeti megállapításoktól és ítéletektől sem idegenkedett…”
"1134529256"

3.51
In Stock
5
1
![Goethe-breviárium: A költo élete, muvei és igéi](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Goethe-breviárium: A költo élete, muvei és igéi
100![Goethe-breviárium: A költo élete, muvei és igéi](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Goethe-breviárium: A költo élete, muvei és igéi
100
3.51
In Stock
Product Details
ISBN-13: | 9789633769362 |
---|---|
Publisher: | Fapadoskonyv.hu Kiadó |
Publication date: | 12/10/2013 |
Series: | Goethe-breviárium : A költő élete, művei és igéi |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
Pages: | 100 |
File size: | 1 MB |
Language: | Hungarian |
From the B&N Reads Blog