Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett pr-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátai szórakoztatására kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelmi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből mára több mint tizenhatezer olvasót vonzó kulturális ismeretterjesztő sorozat lett. A szerző célja, hogy a tankönyvi életrajzok papírmasé figurái helyett a valós, izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati történetek felidézésével szerethető, hús-vér embereket mutasson be, és ezzel kedvet csináljon a művek olvasásához. 40 történet sok képpel Petőfitől Vas Istvánig, Benedek Elektől Szabó Magdáig, hitvesekről, múzsákról, szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.

![Így szerettek ok: Magyar irodalmi szerelmeskönyv](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Így szerettek ok: Magyar irodalmi szerelmeskönyv
132![Így szerettek ok: Magyar irodalmi szerelmeskönyv](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Így szerettek ok: Magyar irodalmi szerelmeskönyv
132Product Details
ISBN-13: | 9789631368833 |
---|---|
Publisher: | Corvina Kiadó |
Publication date: | 03/23/2023 |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
Pages: | 132 |
File size: | 17 MB |
Note: | This product may take a few minutes to download. |
Language: | Hungarian |