Tizenhét bőrkötéses füzet. Valamennyi egy ruháskosárban lapult Astrid Lindgren hajdani lakásában, és csak egy évtizeddel az írónő halála után, 2013-ban kerültek elő. A füzetek egyetlen naplóvá állnak össze, amelyet a háború kitörésétől egészen 1945 szilveszteréig vezetett. A kézírásos bejegyzések mellett fotók, több tucat újságcikk is található, valamint olyan levélátiratok, amelyekhez Lindgren a „piszkos meló” során jutott hozzá. Maga nevezte így rejtélyes munkáját, amelyet a svéd titkosszolgálat megbízásából végzett. Annyira gördülékenyen és élvezetesen fogalmazott már akkor ez a rendkívüli ambícióval megáldott háziasszony, aki naplójában követni, dokumentálni és lehetőség szerint megérteni igyekezett a korszak bonyolult világpolitikáját. Azontúl, hogy éleslátással és fejlett kritikai érzékkel közelít a megismerhető adatokhoz, és értőn elemzi őket, családanyaként egészen új témákra is kitér – az élelmiszerektől és születésnapi ajándékoktól a gyermeknevelés problémáin keresztül a nemzeti lelkiismeret háborgásáig –, így teremtve még hivatalos íróvá válása előtt új műfajt: a női hadinaplót. Az olvasmányos, precíz mondatokkal megírt szöveg megállja a helyét történelmi forrásként, ugyanakkor irodalomtörténeti dokumentumként is olvasható, hiszen Astrid Lindgren ezekben az években írta nagy sikert aratott regényét, a Harisnyás Pippit, amely meghozta számára a világhírt.

![Háborús napló](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Háborús napló
232![Háborús napló](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Háborús napló
232Product Details
ISBN-13: | 9789634157854 |
---|---|
Publisher: | Móra Kiadó |
Publication date: | 12/05/2020 |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
Pages: | 232 |
File size: | 4 MB |
Language: | Hungarian |