A riói karnevál őrülete? A lélegzetelállító kilátás a Cukorsüveg és a Corcovado tetejéről? A szurkolók tízezreinek lelkesedése a Maracana Stadionban? Amazónia dzsungele? A pompás tengerpartok?
Igen, ez mind Brazília. De a favelák nyomora és az óriási metropolisok betonrengetege is. A végtelen országutak, a többnapos amazonasi hajózások, az éjszakai buszozások unalma. Meg a rengeteg különös hely és pillanat, a vad házibulitól az afrikai vallási rituáléig, a magyar származású brazilok banános rétesétől az őserdő lakóinak cölöpökön álló házáig…
Bepakoltam a hátizsákomba, és útnak indultam, hogy felfedezzem magamnak Brazíliát, a 2016-os olimpia országát. Bejártam az ország leghíresebb helyeit, de olyan világvégi falvakba is elkeveredtem, amelyek talán még a térképen sincsenek rajta. Ámuldoztam Brazíliaváros és Sao Paulo modernségén, és gyönyörködtem Minas Gerais barokk aranyvárosainak szépségében. Híres brazilok nyomába eredtem – mint Pelé, Ayrton Senna vagy épp Paulo Coelho –, és híres brazíliai magyarok nyomára is bukkantam, mint például Molnár Gábor vagy Lénárd Sándor.
És persze megismerkedtem egy csomó hétköznapi, nagyszerű brazil emberrel, akiktől nagyon sokat tudtam meg arról, hogy milyen az igazi Brazília. Erről szól ez a könyv.
Soltész Béla 1981-ben született Budapesten. Az ELTE spanyol-portugál szakán és a BCE nemzetközi tanulmányok szakán végzett. Ösztöndíjasként Spanyolországban, Chilében és Mexikóban tanult, doktori tanulmányait a BCE-n folytatta. Kutatási témája a latin-amerikai és a kelet-közép-európai migráció.
– És akkor hol élnek indiánok? – kérdeztem.
– Fent, a Tapajós felső folyásánál – mondta. – Két-három napnyi hajóútra innen.
– És itt?
– Itt nem.
– Régen sem éltek itt indiánok?
– De. A nagyszüleim még azok voltak. De aztán beköltöztek a faluba.
Ezt nem értettem. Hogyhogy „aztán”? Mit változtat valakinek az indiánságán az, hogy hol lakik?
– És most akkor kik laknak Jamaraquában? – kérdeztem.
– Emberek.
– Milyen emberek?
– Egyszerű, dolgos emberek. Caboclo-k.
