Képernyotudatos család

Hogyan teremthetünk egyensúlyt a képernyőidő és egyéb
tevékenységek között? Miként tanulhatunk bele gyerekeink digitális életének
mentorálásába? Hogyan alakíthatja gyerekünk kellő önállóság mellett, mégis
biztonságban digitális szokásait? Sokszor úgy érezzük, gyerekünk le sem teszi
a kezéből a mobiltelefont, és jogos lehet a félelmünk, hogy a digitális
eszközök elvonják a figyelmét a fontosabb dolgokról, esetleg
számítógépfüggővé válik. Mégis tehetetlenek vagyunk, a kémkedés vagy a
folytonos zsörtölődés pedig csak ártana a kapcsolatunknak. Dr.
Devorah Heitner ifjúsági- és médiaszakértő szerint az analóg világban
szerzett élettapasztalatunk ma, a digitális térben is érvényes és
nélkülözhetetlen. A különböző korosztályok nevelésében könnyen alkalmazható stratégiák
segítenek, hogy ezzel is bővítsük a gyerekeink digitális tudását még akkor
is, ha nem vagyunk túlságosan jártasak a képernyők világában. A  gyakorlati
példákban bővelkedő, a legfrissebb kutatási eredményeket összegző
Képernyőtudatos család igyekszik ráébreszteni minket arra, hogy szülőként a
mi dolgunk felelős digitális állampolgárrá nevelni gyerekeinket. Ha pedig
sikerrel járunk, családunk mindennapjai is kiegyensúlyozottabbakká és
harmonikusabbá válhatnak.

"1129229095"

8.07 In Stock
Képernyotudatos család

Képernyotudatos család

by Dr. Devorah Heitner
Képernyotudatos család

Képernyotudatos család

by Dr. Devorah Heitner

eBook

$8.07 

Available on Compatible NOOK devices, the free NOOK App and in My Digital Library.
WANT A NOOK?  Explore Now

Related collections and offers

LEND ME® See Details

Overview

Hogyan teremthetünk egyensúlyt a képernyőidő és egyéb
tevékenységek között? Miként tanulhatunk bele gyerekeink digitális életének
mentorálásába? Hogyan alakíthatja gyerekünk kellő önállóság mellett, mégis
biztonságban digitális szokásait? Sokszor úgy érezzük, gyerekünk le sem teszi
a kezéből a mobiltelefont, és jogos lehet a félelmünk, hogy a digitális
eszközök elvonják a figyelmét a fontosabb dolgokról, esetleg
számítógépfüggővé válik. Mégis tehetetlenek vagyunk, a kémkedés vagy a
folytonos zsörtölődés pedig csak ártana a kapcsolatunknak. Dr.
Devorah Heitner ifjúsági- és médiaszakértő szerint az analóg világban
szerzett élettapasztalatunk ma, a digitális térben is érvényes és
nélkülözhetetlen. A különböző korosztályok nevelésében könnyen alkalmazható stratégiák
segítenek, hogy ezzel is bővítsük a gyerekeink digitális tudását még akkor
is, ha nem vagyunk túlságosan jártasak a képernyők világában. A  gyakorlati
példákban bővelkedő, a legfrissebb kutatási eredményeket összegző
Képernyőtudatos család igyekszik ráébreszteni minket arra, hogy szülőként a
mi dolgunk felelős digitális állampolgárrá nevelni gyerekeinket. Ha pedig
sikerrel járunk, családunk mindennapjai is kiegyensúlyozottabbakká és
harmonikusabbá válhatnak.

Product Details

ISBN-13: 9789633046531
Publisher: HVG Könyvek
Publication date: 08/01/2018
Sold by: PUBLISHDRIVE KFT
Format: eBook
Pages: 288
File size: 1 MB
Language: Hungarian
From the B&N Reads Blog

Customer Reviews