Mikor a mécses már csak pislog
Budát és a budai polgárokat egy darab idő óta valóságos divat kigúnyolni. Pedig hát ez nagy léhaság, mert igaz, hogy a pesti rész a gazdag, pompás, de a budai rész a kedves. Pestnek jövője van, Budának multja. S minthogy a jövő is mindenesetre mult lesz egy napon, a dolog hát egyre megy. Budán éppen annyi látni való van, mint Pesten, sőt Pesten is Buda a legszebb látnivaló. Olyan budai öreg embert magam is ösmertem, aki még soha sem volt Pesten, de olyan pesti öreg embert soha se ösmertem, aki még nem volt Budán. Általában lehetetlen Budára át nem menni, kivált nyári estéken, mikor fák alatt szeret az ember vacsorálni. Pestnek fényes, virágzó üzletei vannak, Budának vidám, kedélyes korcsmái. S minthogy az országban több korhely van, mint üzletember, Buda jobban megfelel a nemzeti közszükségletnek. Ami pedig a lakosságot illeti, respektive a fajt, a legénykedési virtusokat, a budaiak már egyszer (az Anjou-korban) letették Lajos pap vezérlete alatt a római pápát is, holott a pestiek soha se tettek még le -4- egyebet, mint alapköveket, rábízván aztán a többit a tótokra, hogy építsenek föléjük palotákat.
De maradjunk a budai korcsmák mellett, melyek páratlanok a maguk nemében – de csak addig míg a pestiek föl nem fedezték. Ha a pesti közönség ráveti magát valamelyikre, legott beleüt a civilizáció istennyila. Jaj az olyan helynek, ahol már öt-hat fiakker áll a kapu előtt. Fuss el onnan. Az már csak „volt“.
A „Diófa“, a „Márvány-menyasszony“, a „Politischer greizler“ vagy a „Libanon“ (azért hívták így is, mert mindig volt libapecsenye az étlapon), mind el voltak már koptatva, mikor a „Fejér Páva“ bukkant elő.
A megboldogult Balázs Sándor talált rá, kit második Dickensnek neveztek a maga idejében, de inkább nevezhették volna „Második Budának“, mert majdnem úgy ismerte Budát, mintha ő építette volna.
Egy napon így szólt hozzánk:
– Esküdjetek meg, hogy senkinek se szóltok. Még az édes apátoknak se. Egy új korcsmát találtam. Micsoda rostélyosok, barátom! Megfoghatatlan az, miért jobbak a rostélyosok a Duna másik partján? Ki fejti azt nekem meg?
(Mindig az ilyen epicuri problemákon törte a fejét.)
– Az onnan van, – feleltem – mert a -5- túlsó parton öreg teheneket ölnek a mészárosok s a rostélyos csak az öreg tehenek húsából jó.
Balázs vezetett át bennünket nehányunkat a „Pává“-ba. Alacsony hosszú házikó volt a rácváros egyik kis utcájában, az udvaron egy pár öreg fa tartott árnyékot, a fák alatt pirosra terített asztalok mosolyogtak a bejövőre.
Kivülről semmi se mutatta a korcsmát, csak egy piszkos pléhtábla a házikó homlokán, ahol a fehér páva pompázott rettenetes nagy farkával, alatta ez a felirat: „Oltsó ételek, ittalok és pettyegtetett1) kiszolgálat“.
A házikó bizonyos Jahodovsky nevű lengyel asszonyé volt, ki azt férjétől, Jahodovszky Mihály vasúti tisztviselőtől örökölte s a csekély nyugdíj mellé korcsmát nyitott. Egészen jól értette az üzletet, maga is korcsmáros lánya lévén Krakkóból. Nyájas, előzékeny volt a törzsvendégekhez és egész familiáris lábra helyezkedett velök. Budán megkívánják az ilyesmit.
1117492287
De maradjunk a budai korcsmák mellett, melyek páratlanok a maguk nemében – de csak addig míg a pestiek föl nem fedezték. Ha a pesti közönség ráveti magát valamelyikre, legott beleüt a civilizáció istennyila. Jaj az olyan helynek, ahol már öt-hat fiakker áll a kapu előtt. Fuss el onnan. Az már csak „volt“.
A „Diófa“, a „Márvány-menyasszony“, a „Politischer greizler“ vagy a „Libanon“ (azért hívták így is, mert mindig volt libapecsenye az étlapon), mind el voltak már koptatva, mikor a „Fejér Páva“ bukkant elő.
A megboldogult Balázs Sándor talált rá, kit második Dickensnek neveztek a maga idejében, de inkább nevezhették volna „Második Budának“, mert majdnem úgy ismerte Budát, mintha ő építette volna.
Egy napon így szólt hozzánk:
– Esküdjetek meg, hogy senkinek se szóltok. Még az édes apátoknak se. Egy új korcsmát találtam. Micsoda rostélyosok, barátom! Megfoghatatlan az, miért jobbak a rostélyosok a Duna másik partján? Ki fejti azt nekem meg?
(Mindig az ilyen epicuri problemákon törte a fejét.)
– Az onnan van, – feleltem – mert a -5- túlsó parton öreg teheneket ölnek a mészárosok s a rostélyos csak az öreg tehenek húsából jó.
Balázs vezetett át bennünket nehányunkat a „Pává“-ba. Alacsony hosszú házikó volt a rácváros egyik kis utcájában, az udvaron egy pár öreg fa tartott árnyékot, a fák alatt pirosra terített asztalok mosolyogtak a bejövőre.
Kivülről semmi se mutatta a korcsmát, csak egy piszkos pléhtábla a házikó homlokán, ahol a fehér páva pompázott rettenetes nagy farkával, alatta ez a felirat: „Oltsó ételek, ittalok és pettyegtetett1) kiszolgálat“.
A házikó bizonyos Jahodovsky nevű lengyel asszonyé volt, ki azt férjétől, Jahodovszky Mihály vasúti tisztviselőtől örökölte s a csekély nyugdíj mellé korcsmát nyitott. Egészen jól értette az üzletet, maga is korcsmáros lánya lévén Krakkóból. Nyájas, előzékeny volt a törzsvendégekhez és egész familiáris lábra helyezkedett velök. Budán megkívánják az ilyesmit.
Mikor a mécses már csak pislog
Budát és a budai polgárokat egy darab idő óta valóságos divat kigúnyolni. Pedig hát ez nagy léhaság, mert igaz, hogy a pesti rész a gazdag, pompás, de a budai rész a kedves. Pestnek jövője van, Budának multja. S minthogy a jövő is mindenesetre mult lesz egy napon, a dolog hát egyre megy. Budán éppen annyi látni való van, mint Pesten, sőt Pesten is Buda a legszebb látnivaló. Olyan budai öreg embert magam is ösmertem, aki még soha sem volt Pesten, de olyan pesti öreg embert soha se ösmertem, aki még nem volt Budán. Általában lehetetlen Budára át nem menni, kivált nyári estéken, mikor fák alatt szeret az ember vacsorálni. Pestnek fényes, virágzó üzletei vannak, Budának vidám, kedélyes korcsmái. S minthogy az országban több korhely van, mint üzletember, Buda jobban megfelel a nemzeti közszükségletnek. Ami pedig a lakosságot illeti, respektive a fajt, a legénykedési virtusokat, a budaiak már egyszer (az Anjou-korban) letették Lajos pap vezérlete alatt a római pápát is, holott a pestiek soha se tettek még le -4- egyebet, mint alapköveket, rábízván aztán a többit a tótokra, hogy építsenek föléjük palotákat.
De maradjunk a budai korcsmák mellett, melyek páratlanok a maguk nemében – de csak addig míg a pestiek föl nem fedezték. Ha a pesti közönség ráveti magát valamelyikre, legott beleüt a civilizáció istennyila. Jaj az olyan helynek, ahol már öt-hat fiakker áll a kapu előtt. Fuss el onnan. Az már csak „volt“.
A „Diófa“, a „Márvány-menyasszony“, a „Politischer greizler“ vagy a „Libanon“ (azért hívták így is, mert mindig volt libapecsenye az étlapon), mind el voltak már koptatva, mikor a „Fejér Páva“ bukkant elő.
A megboldogult Balázs Sándor talált rá, kit második Dickensnek neveztek a maga idejében, de inkább nevezhették volna „Második Budának“, mert majdnem úgy ismerte Budát, mintha ő építette volna.
Egy napon így szólt hozzánk:
– Esküdjetek meg, hogy senkinek se szóltok. Még az édes apátoknak se. Egy új korcsmát találtam. Micsoda rostélyosok, barátom! Megfoghatatlan az, miért jobbak a rostélyosok a Duna másik partján? Ki fejti azt nekem meg?
(Mindig az ilyen epicuri problemákon törte a fejét.)
– Az onnan van, – feleltem – mert a -5- túlsó parton öreg teheneket ölnek a mészárosok s a rostélyos csak az öreg tehenek húsából jó.
Balázs vezetett át bennünket nehányunkat a „Pává“-ba. Alacsony hosszú házikó volt a rácváros egyik kis utcájában, az udvaron egy pár öreg fa tartott árnyékot, a fák alatt pirosra terített asztalok mosolyogtak a bejövőre.
Kivülről semmi se mutatta a korcsmát, csak egy piszkos pléhtábla a házikó homlokán, ahol a fehér páva pompázott rettenetes nagy farkával, alatta ez a felirat: „Oltsó ételek, ittalok és pettyegtetett1) kiszolgálat“.
A házikó bizonyos Jahodovsky nevű lengyel asszonyé volt, ki azt férjétől, Jahodovszky Mihály vasúti tisztviselőtől örökölte s a csekély nyugdíj mellé korcsmát nyitott. Egészen jól értette az üzletet, maga is korcsmáros lánya lévén Krakkóból. Nyájas, előzékeny volt a törzsvendégekhez és egész familiáris lábra helyezkedett velök. Budán megkívánják az ilyesmit.
De maradjunk a budai korcsmák mellett, melyek páratlanok a maguk nemében – de csak addig míg a pestiek föl nem fedezték. Ha a pesti közönség ráveti magát valamelyikre, legott beleüt a civilizáció istennyila. Jaj az olyan helynek, ahol már öt-hat fiakker áll a kapu előtt. Fuss el onnan. Az már csak „volt“.
A „Diófa“, a „Márvány-menyasszony“, a „Politischer greizler“ vagy a „Libanon“ (azért hívták így is, mert mindig volt libapecsenye az étlapon), mind el voltak már koptatva, mikor a „Fejér Páva“ bukkant elő.
A megboldogult Balázs Sándor talált rá, kit második Dickensnek neveztek a maga idejében, de inkább nevezhették volna „Második Budának“, mert majdnem úgy ismerte Budát, mintha ő építette volna.
Egy napon így szólt hozzánk:
– Esküdjetek meg, hogy senkinek se szóltok. Még az édes apátoknak se. Egy új korcsmát találtam. Micsoda rostélyosok, barátom! Megfoghatatlan az, miért jobbak a rostélyosok a Duna másik partján? Ki fejti azt nekem meg?
(Mindig az ilyen epicuri problemákon törte a fejét.)
– Az onnan van, – feleltem – mert a -5- túlsó parton öreg teheneket ölnek a mészárosok s a rostélyos csak az öreg tehenek húsából jó.
Balázs vezetett át bennünket nehányunkat a „Pává“-ba. Alacsony hosszú házikó volt a rácváros egyik kis utcájában, az udvaron egy pár öreg fa tartott árnyékot, a fák alatt pirosra terített asztalok mosolyogtak a bejövőre.
Kivülről semmi se mutatta a korcsmát, csak egy piszkos pléhtábla a házikó homlokán, ahol a fehér páva pompázott rettenetes nagy farkával, alatta ez a felirat: „Oltsó ételek, ittalok és pettyegtetett1) kiszolgálat“.
A házikó bizonyos Jahodovsky nevű lengyel asszonyé volt, ki azt férjétől, Jahodovszky Mihály vasúti tisztviselőtől örökölte s a csekély nyugdíj mellé korcsmát nyitott. Egészen jól értette az üzletet, maga is korcsmáros lánya lévén Krakkóból. Nyájas, előzékeny volt a törzsvendégekhez és egész familiáris lábra helyezkedett velök. Budán megkívánják az ilyesmit.
0.99
In Stock
5
1
Mikor a mécses már csak pislog
Mikor a mécses már csak pislog
Related collections and offers
0.99
In Stock
Product Details
| BN ID: | 2940149067756 |
|---|---|
| Publisher: | Lost Leaf Publications |
| Publication date: | 11/26/2013 |
| Sold by: | Barnes & Noble |
| Format: | eBook |
| File size: | 694 KB |
| Language: | Dutch |
From the B&N Reads Blog