Előfordul, hogy kedvenc állatokat emberi tulajdonságokkal ruházunk fel, hisz mi csak emberszemmel láthatunk, még akkor is, ha megpróbáljuk beleélni magunkat az életükbe. Olykor születnek az állatmesék… Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, de az Üveghegyen is túl, volt egyszer egy csodálatos cicabirodalom, annak is a kellős közepében terült el Cicafalva, a falu közepén pedig egy díszes cifra palota állt. A vándorlók már messziről láthatták tornyait, úgy kiemelkedett a többi épület közül. Erről a palotáról és lakóiról rengeteg legenda szállt szájról szájra, boldog volt, aki többet tudott a másiknál, ezért mindig megtoldották a mesét, míg végül már senki sem tudta, mi az igazság…Élt a birodalomban egy köztiszteletben álló macska ikerpár, Mircike és Morcika, akik népes családjukról voltak híresek és akkoriban ők ketten éltek abban a bizonyos cifra palotában. Ősz öreg bundájukban elégedetten pihengettek a jó meleg kandalló mellett, jól érezték magukat, bár már nyoma sem maradt az eredeti színüknek, talán már ők sem emlékeztek rá, milyenek voltak ifjan, délcegen. Naphosszat üldögéltek a tűzhely mellett, bölcsen mosolyogtak, nagyokat hallgattak, kivéve, ha a huncut kis macskautódok ellátogattak hozzájuk. Nekik számtalanszor elmesélték történetüket, ami valamikor réges-régen abban a cifra palotában kezdődött.Azon a karácsonyon is mesedélutánt tartottak.
