Kétségtelen, hogy Pesten és Budán még Mozart életében megkezdődött műveinek hódító útja, a múlt század első felében pedig már hatalmasan ki is bontakozott szellemének győzelme. A pesti és a budai német színházak, a két városban időnkint megjelenő magyar társulatok, az 1855-ban megnyílt városi Redoute, a Nemzeti Kaszinó és utóbb a Nemzeti Színház is nemes versengéssel terjesztették Mozart legnemesebb szépségű muzsikáját. S a magyar és német közönség egyenlő rajongással gyönyörködött benne. Ebben a nagy rajongásban nem csupán tetszés és hódolat nyilvánult meg, hanem ennél sokkal több: a lelkek legtisztább mélységéből fakadó és csak nagyon ritkán megnyilatkozó szeretet is. (Sebestyén Ede)

![Mozart és Magyarország](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Mozart és Magyarország
60![Mozart és Magyarország](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Mozart és Magyarország
60Product Details
ISBN-13: | 9789635592456 |
---|---|
Publisher: | Digi-Book Magyarország Kiadó Kft. |
Publication date: | 07/27/2021 |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
Pages: | 60 |
File size: | 6 MB |
Language: | Hungarian |