Johan Stenebo húsz éven át volt az IKEA egyik vezető igazgatója.
Most kíméletlen őszinteséggel írja le, milyen módszerekkel vezette Kamprad a svéd vidéki áruházból felépített vállalatot, hogyan fanatizálta rosszul fizetett munkatársait, hogyan tett szert rendkívüli nyereségekre.
Kitér Kamprad náci kapcsolataira, bemutatja összetett, Stasi-mintára épülő, kémekkel operáló üzleti kultúráját, leleplezi, hogyan használta fel a médiát, valamint a Greenpeace-hez és WWF-hez hasonló szervezeteket az IKEA környezetvédelmi botrányáinak eltussolására.
Cégvezető még sosem tárta ilyen kendőzetlenül a nyilvánosság elé vállalatának rendkívüli sikereit és kudarcait – és valószínűleg soha nem is fogja.
Johan Stenebo pályafutását az IKEA milliárdos alapítójának és tulajdonosának, Ingvar Kampradnak a személyi asszisztenseként kezdte, majd létrehozta a bevételi rekordokat döntögető leedsi áruházat. Később a legfontosabb bútoripari területek globális igazgatója lett, végül az IKEA GreenTech nevű befektetési vállalat vezérigazgatójává választották.
Ez idő alatt az IKEA a világ legnagyobb lapraszereltbútor-kereskedőjévé vált, évi 700 millió látogatóval.

![Mr IKEA: Így lehet beloled világhíru milliárdos](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Mr IKEA: Így lehet beloled világhíru milliárdos
336![Mr IKEA: Így lehet beloled világhíru milliárdos](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Mr IKEA: Így lehet beloled világhíru milliárdos
336Product Details
ISBN-13: | 9789635046348 |
---|---|
Publisher: | Európa Könyvkiadó |
Publication date: | 04/26/2022 |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
Pages: | 336 |
File size: | 1 MB |
Language: | Hungarian |