A Phaedra a francia klasszikus tragédia jellegzetes darabja. Szigorúan követi a arisztotelészi kánont. Műfaját tekintve alexandrinusokban írt tiszta tragédia, amely a hármas egység szabályainak is megfelel. A klasszikus példa ezúttal is adott, Euripidész Hippolütosz-a. Mint Racine más színműveiben, itt is a fékezhetetlen érzelmek okozzák a tragédiát: Phaedra minden erkölcsi megfontolást, korlátot elsöprő s ennyiben tragikus magasságokig emelkedő szerelme mostohafia, Hippolytos iránt, valamint Theseus fiát elátkozó és pusztulását okozó, vad indulatai. A Phaedra is Racine örök érvényű mondanivalóját exponálja: a józan értelem, megfontolás lehetetlenségét a mélyről jövő, igazi nagy érzelmekkel szemben, amelyeknek szörnyű viharában szükségszerűen elpusztulnak a nemeslelkűségük folytán tehetetlenné, gyengévé vált tiszták, jók. (Mihályi Gábor) A darabot Ábrányi Emil klasszikus fordításában adjuk közre.
