Michelle Douglas Nem késő még jóvátenni A milliomos Damont még mindig furdalja a lelkiismeret, amiért négy éve rútul elhagyta barátnőjét, és az alkalomra vár, hogy bűnét jóvátegye. El is jön az alkalom: megvásárol egy tengerparti földterületet, hogy az ingatlanfejlesztő cég ne építhesse meg rajta a tervezett üdülőtelepet, mert azzal tönkretette volna a közelben motelt üzemeltető Eve-et. Kiderül azonban, hogy bakot lőtt, mert Eve nagyon is támogatta az építkezést… Kate Hewitt Volt egyszer egy névházasság Három évvel ezelőtt Matteo azért vette feleségül New Yorkban Daisyt, a kirúgott pincérnőt, mert csak nős emberként foglalhatta el helyét a családi vállalat élén. Aztán rögtön el is dugta az egyik villájában egy görög szigeten, és azóta felé se nézett, csak a megbeszélt összegeket utalta neki. Most Daisy megelégeli a helyzetét, és kijelenti, hogy válni akar. Matteónak azonban más az elképzelése… Michelle Smart Egymillió eurós hétvége Fő a feje Dante Moncadának, a szicíliai milliárdosnak: ha nem tudja meggyőzően demonstrálni a külvilágnak, hogy szilárdabb erkölcsű, mint a szülei, elesik egy hatalmas üzlettől. Éppen kapóra jön neki az elbűvölő ír Aislin felbukkanása, aki betör a vidéki házába, és meghökkentő ténnyel szembesíti. Dante felajánl neki egymillió eurót, ha egy hétvége erejéig eljátssza, hogy jegyben jár vele…

Romana különszám 115.
272Romana különszám 115.
272Product Details
ISBN-13: | 9789635406388 |
---|---|
Publisher: | Vinton Kiadó Kft. |
Publication date: | 03/23/2023 |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
Pages: | 272 |
File size: | 2 MB |
Language: | Hungarian |