Semper Fidelis

Doku, a hadszíntereken edződött fiatal csecsen parancsnok, Aszlan Maszhadov szeparatista elnök védelmét ellátó speciális egység ezredese kapja vezetőjétől a feladatot, hogy szervezzen meg és irányítson egy külföldön megvalósítandó titkos katonai akciót.

Niklay-Tugár Levente (Nick), a magyarországi Biztonsági Szolgálat tagja, a hivatásához hűen akár az élete kockáztatásával is óvni igyekszik a rá bízott kiemelten védett személyeket.

T. Nethem komoly szakmaiságot és mély gondolatokat tartalmazó írásában e két specialista kerül szembe egymással, s mivel mindketten teljesíteni próbálják a kötelességüket, elkerülhetetlen az összecsapásuk.

Miközben a parancsnokok legjobb tudásuk szerint igyekeznek ellátni feladataikat, szerelmeket, barátokat, bajtársakat veszítenek el, s eközben lassan átalakulnak. A kezdetben minden mást háttérbe szorító célok helyett kizárólag a becsület és a rájuk bízott emberek megóvása válik fontossá számukra.

Mindketten beteljesítik a sorsukat. Nem adják fel, állhatatosak maradnak, s a maguk módján mindketten győznek... De vajon túl lehet-e élni ezt a találkozást és az egymás ellen végsőkig folytatott küzdelmet?

A szerző nem titkolt célja, hogy megismertesse olvasóival a „Semper Fidelis”, vagyis a „Mindörökké hűséges” jelmondat mögötti elhivatottságot, amelymeghatározza a  személyvédelmi szakemberek mindennapjait, ugyanakkor betekintést nyújtson e sokak számára misztikus és érdekes világ kulisszái mögé.

1130147384

8.99 In Stock
Semper Fidelis

Semper Fidelis

by L. T. Nethem
Semper Fidelis

Semper Fidelis

by L. T. Nethem

eBook

$8.99 

Available on Compatible NOOK devices, the free NOOK App and in My Digital Library.
WANT A NOOK?  Explore Now

Related collections and offers

LEND ME® See Details

Overview

Doku, a hadszíntereken edződött fiatal csecsen parancsnok, Aszlan Maszhadov szeparatista elnök védelmét ellátó speciális egység ezredese kapja vezetőjétől a feladatot, hogy szervezzen meg és irányítson egy külföldön megvalósítandó titkos katonai akciót.

Niklay-Tugár Levente (Nick), a magyarországi Biztonsági Szolgálat tagja, a hivatásához hűen akár az élete kockáztatásával is óvni igyekszik a rá bízott kiemelten védett személyeket.

T. Nethem komoly szakmaiságot és mély gondolatokat tartalmazó írásában e két specialista kerül szembe egymással, s mivel mindketten teljesíteni próbálják a kötelességüket, elkerülhetetlen az összecsapásuk.

Miközben a parancsnokok legjobb tudásuk szerint igyekeznek ellátni feladataikat, szerelmeket, barátokat, bajtársakat veszítenek el, s eközben lassan átalakulnak. A kezdetben minden mást háttérbe szorító célok helyett kizárólag a becsület és a rájuk bízott emberek megóvása válik fontossá számukra.

Mindketten beteljesítik a sorsukat. Nem adják fel, állhatatosak maradnak, s a maguk módján mindketten győznek... De vajon túl lehet-e élni ezt a találkozást és az egymás ellen végsőkig folytatott küzdelmet?

A szerző nem titkolt célja, hogy megismertesse olvasóival a „Semper Fidelis”, vagyis a „Mindörökké hűséges” jelmondat mögötti elhivatottságot, amelymeghatározza a  személyvédelmi szakemberek mindennapjait, ugyanakkor betekintést nyújtson e sokak számára misztikus és érdekes világ kulisszái mögé.

Product Details

BN ID: 2940156205820
Publisher: L. T. Nethem
Publication date: 01/06/2019
Sold by: PUBLISHDRIVE KFT
Format: eBook
Pages: 508
File size: 1 MB
Language: Hungarian
From the B&N Reads Blog

Customer Reviews