Szküllák és Kharübdiszek között
„Miről szól az írás-csomag, ami a kezemben van?” – merülhet fel joggal a kérdés. Megfogalmazni jóval bonyolultabb, mint ami a valódi helyzet: a szerelem a téma. A mosoly. A valóság. Az ebben a kötetben olvasható tíz történet néhány fiatal szerelmi életét, annak rapszodikusan boldog és viszontagságos eseményeit foglalja össze egyetlen, önmagába visszatérő egésszé. A főhős, Ishmael narratívájának hangvétele naturalista, szókimondó, ugyanakkor borzasztóan sötét, fekete humorral, valamint némi reménnyel, mosollyal, nevetéssel és intellektussal tarkított. Furcsa elegye a patetikusnak és a profánnak. Egy leheletnyi helyet szorított a szerző a társadalomkritika számára is: görbe tükör ez, amin a világ önmaga (torz?) képét csodálhatja – vakulásig. Kinek ajánlom? Mindannak, aki volt már fiatal, szerelmes és szenvedett. Aki szexelt és szétesett. Akit csaltak meg, vagy csalt már meg – nem engem. Aki fent van/volt Tinderen és volt már orgazmusa – nem emiatt. Annak, aki tudja, milyen a „hazaérkezés”. Megannyi kérdés merül fel az élettel kapcsolatban és legalább ennyi érdekesség foglalkoztatja főhősünket, illetve zavarja meg ennek a kortárs fejlődésregénynek a Szerzőjét… Ishmael ezekre a problémákra keresi a válaszokat onnantól, hogy megismeri a másik nemet, odáig, hogy reggel felébred az ágyában: álmodta az elmúlt 10 év történéseit, vagy mindez megtörtént? Szerelmes volt, vagy csak megzavarta a víz felszínéről visszatükröződő Hold képe?
1136557240

4.99
In Stock
5
1
Szküllák és Kharübdiszek között
124Szküllák és Kharübdiszek között
124
4.99
In Stock
Product Details
ISBN-13: | 9786156151223 |
---|---|
Publisher: | Underground Kiadó és Terjeszto Kft. |
Publication date: | 02/27/2020 |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
Pages: | 124 |
File size: | 2 MB |
Language: | Hungarian |
From the B&N Reads Blog