Lemaitre tele van szenzibilitással és ugyanekkor csupa metsző irónia; mozgékony és kecses fantázia, mely az egyetemes kapcsolatok felé néz, mint ahogy a legelésző tehenek szemében az örökkévalóság tekintetét pillantja meg és színtisztán egészséges logika, mely kérlelhetetlenül reátapint az ábrándok kihágásaira. Értette és érezte a misztikumtól keltett megrezdülést és annak költészetét, mint Renan és oly józan volt, mint Sarcey. Rafinált irodalmi mandarin, akinek irodalmi tanulmányai széles skálát ölelnek fel: a kor bestseller-írójától, George Ohnet-tól Henrik Ibsenig terjednek. Ám szerepel köztük Hyppolite Tayne, a Goncourt-fivérek, Paul Bourget, Pierre Loti, Alfred de Vigny, Henri Rochefort, s bár ezen szereplők közül sokan már eltűntek az irodalom feledés mélyében, ám számosan ma is fényesen csillognak. Értük érdemes ma is olvasni Lemaitre színvonalas írásait, Salgó Ernő tolmácsolásában.
