Vörös királyno (Red Queen)
AZ ISKOLÁBAN TANULTUNK AZ ELOTTÜNK LÉTEZETT VILÁGRÓL, az angyalokról és istenekrol, akik az égben laktak, és szelíd szerettel uralkodtak a Földön.
Egyesek szerint ezek csak mesék, de én nem hiszem.
Még mindig uralkodnak fölöttünk az istenek.
Lejöttek a csillagok közül.
ÉS MÁR NEM SZELÍDEK.
A közrendu, nyomorgó Vörösök az Ezüstök uralma alatt élnek, akik isteni hatalommal bíró harcosok.
Mare Barrow, a tizenhét éves falusi Vörös lány számára úgy tunik, soha semmi nem fog megváltozni.
Mare az Ezüstök palotájába kerül, hogy azok között dolgozzon, akiket legjobban gyulöl. Hamar felfedezi azonban, hogy vörös vére ellenére o is halálos hatalommal bír, amely az Ezüstök uralmának végét jelentheti.
A hatalom játszmája azonban veszedelmes, és ki tudná megmondani, hogy ebben a vér által kettéosztott világban ki kerül ki gyozedelmesen?
"1128015429"

6.9
In Stock
5
1
![Vörös királyno (Red Queen)](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Vörös királyno (Red Queen)
424![Vörös királyno (Red Queen)](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Vörös királyno (Red Queen)
424eBook(Hungarian-language Edition)
$6.90
Related collections and offers
6.9
In Stock
Product Details
BN ID: | 2940157959005 |
---|---|
Publisher: | GABO Kiadó |
Publication date: | 12/04/2015 |
Series: | Red Queen (Foreign Language Editions) Series , #1 |
Sold by: | Barnes & Noble |
Format: | eBook |
Pages: | 424 |
File size: | 779 KB |
Age Range: | 13 - 17 Years |
Language: | Hungarian |
About the Author
![About The Author](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
From the B&N Reads Blog