Erin volt a Blackwell Középiskola kitaszítottja, egy senki, akit mindenki gúnyolt és kinevetett. De egy nap történt valami, ami mindent megváltoztatott. Egy súlyos tragédia olyan titkokról rántotta le a leplet, amire senki nem számított. Kiderült, hogy Erin a befolyásos Alderman család lánya. Így a lány pillanatok alatt egy sokak által irigyelt világba csöppent. Az új szülők mindent elkövetnek, hogy bepótolják az elveszett időt, és Erin semmiben ne szenvedjen hiányt.
Erin boldogsága teljes: végre van egy igazi családja, ahol szeretik, és azt nézik, hogy mi a jó neki. Ráadásul Westonnal, gyerekkori szerelmével is tökéletesen alakul a kapcsolata. Ez Erin utolsó éve a középiskolában, így minden figyelmét a továbbtanulás köti le. Eközben kiderül, hogy Weston egy művészeti egyetemre akar menni Dallasba, messze a szerelmétől. Így a végzős bál előkészületeit beárnyékolja a tudat, hogy a gimi után elveszíthetik egymást.
De nem ez a legrosszabb, ami történhet… Véletlenül Erin kezébe akad egy napló, mely egykori osztálytársáé, Alderé volt. A lány olyan titkokat fedez fel, amelyek megválaszolják minden kérdését, és azt is megtudja, amit sosem akart volna.

![Viharos szerelem](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Viharos szerelem
160![Viharos szerelem](http://img.images-bn.com/static/redesign/srcs/images/grey-box.png?v11.10.4)
Viharos szerelem
160Product Details
ISBN-13: | 9789634993667 |
---|---|
Publisher: | Maxim Könyvkiadó Kft. |
Publication date: | 04/05/2016 |
Series: | Véletlen-sorozat , #2 |
Sold by: | PUBLISHDRIVE KFT |
Format: | eBook |
Pages: | 160 |
File size: | 474 KB |
Language: | Hungarian |